3. csütörtök: NYILT ESTÉK 2016/17

 

dicsőítés - tanítás - szentségimádás
rázós kérdések - vannak válaszok?

Következő alkalom:
   június 15-én 19:00-kor
   a kistemplomban

Téma: Az Isten itt jár
             és megérint
     
(mi történt az idén)

 


 

Szeretettel hívunk Téged is a 3. csütörtöki alkalmakra a Városmajorba, (a Plébániai közösség és az Emmánuel Közösség szervezése). Az idei évben új ötlettel állunk elő:
Az alkalmak, csakúgy, mint eddig, NYÍLT ESTEK sorozataként működnek, ahova mindenkit szeretettel várunk. Hívjátok TI is másokat! De emellett tulajdonképpen TANÍTVÁNYSÁG SZEMINÁRIUM-ként is működik, mivel körbejárjuk azokat a RÁZÓS KÉRDÉSEKET, amelyekre esetleg mi magunk sem tudjuk föltétlenül a választ. Előadóinknak majd feltehetjük a saját kérdéseinket is a témákkal kapcsolatban.
Az alkalmak menete nagyjából a megszokott: dicsőítés-tanítás-szentségimádás. Tehát ami a legfontosabb, hogy JELEN LESZ AZ ÚR az Oltáriszentségben, hogy személyesen találkozhassunk vele, valamint lesz lehetőség gyónásra és személyes közbenjáró imádságra is.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
a szervező csapat nevében Péri Marci és Zsuzsi


Korábbi alkalmak: