PÜSPÖKI SZÉKHELYEK 2019 - Erdély, Márton Áron nyomában - beszámoló


Márton Áron nyomában jártunk
2019.október 23-27.

A Városmajori Katolikus Egyesület 2020-ban ünnepli létrejöttének 30. évfordulóját. A jubileumra való készület jegyében, az alapításának szintén 30. évfordulójára készülő Városmajori Márton Áron Alapítvány támogatásával, fiatalok és idősebbek vágtunk neki ennek a térben és lélekben is hosszú útnak, hogy visszataláljunk a „forráshoz”; a szentéletű püspök élete legfontosabb állomáshelyeinek meglátogatásával újult lendületet kaphassunk a folytatáshoz. A programban mindennap helyet kapott a püspök boldoggá avatásáért felajánlott közös imádság és szentmise is és többször kértük hitvalló püspökünk közbenjárását betegeink részére.

Az öt napos erdélyi zarándoklat érintette a szentéletű püspök életének fontosabb helyszíneit, amelyeket nem időrendben, hanem a feszített program miatt az utazást optimalizálva látogattunk végig (az út során így is több mint 1500 km-t tettünk meg).

Szerda hajnal. Vegyes életkorú utasokkal teli buszban indultunk Márton Áron püspök életének, személyiségének, lelkületének és tanításának megismerésére. Mindjárt az elején megosztottuk egymással, ki milyen imaszándékkal, vágyakkal érkezett az útra. Utaztak velünk a kezdeteket ismerők és a mai fiatalabb generáció tagjai, valamint nagy örömünkre Peti atya is velünk tudott jönni. Útközben színes beszámolókat hallottunk a közösség életének kezdeti szakaszából, amelyek sokunk számára betekintést adtak a rendszerváltás környékén történtekbe. Az erdélyi utazásokról, a bátor, élelmiszersegélyeket önfeláldozóan hátizsákkal hordó akkori fiatalságról, az egyesület és az alapítvány megalapításának körülményeiről, az ötletet és a nevet adó Halzl Jóska bácsiról Hegyi Laci, Gelley Dávid, Kövesdy Tamás és Zsolti meséltek nekünk. Élő történelemórán ültünk, amely határon túli erdélyi testvéreinkről, a 80-as évek nehézségeiről és szép személyes találkozásairól szólt.

Az út során emellett egyre jobban megismertük a szentéletű püspök életét. Fokozatosan megsejthettük, mit takarhat az az egyenes, nyugodt tekintet, a határozott arcvonások. Ehhez sorvezetőnek precízen összeállított zarándokfüzetet kaptunk, benne a püspök életrajzával, a helyszínek, városok leírásával, pontos programmal, imákkal, gazdag fotókkal. Továbbá egy zarándok-hátizsákot is kaptunk, püspökös logóval. Hála érte a szorgos kezeknek.

Az utazást naponta többször imával gazdagítottuk. Zsolt elmélkedéssel indította a napot, majd közösen imádkoztuk a Márton Áron kilencedet. Mindenki hozzátette, amit tudott. A hegy című dokumentumfilm-füzér aktuális részeit mindig megnéztük. Felolvastunk a püspök életrajzából, beszédeiből. Volt, aki a tájról, volt, aki az épületekről mesélt: a mikrofon körbe-körbe járt a buszon. Érezhettük, mennyiféle módon lehet egymást gazdagítani.

Első nap meglátogattuk Máramarosszigeten a börtönmúzeumot, ahol a püspök hosszabb ideig raboskodott. Márton Áront a bukaresti katonai törvényszék – 1949-es letartóztatása és két év vizsgálati fogság után – 1951. július 13-án koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amely alól 1955-ben mentették fel. A miniszterek börtönének is nevezték ezt a helyet. Itt raboskodtak a rendszer által nemkívánatosnak tartott politikusok, papok, tudósok, művészek, értelmiségiek. A romániai „Terror Házában” 1997-ben állítottak emléket a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak a hajdani börtön épületében. A vegyes felekezetű püspököknek emléket állító cellában elhelyeztük a koszorúnkat, és csendben imádkoztunk az udvaron kialakított imahelyen az áldozatokért. Sokan haltak meg az embertelen körülmények miatt, akiket jelöletlenül hantoltak el egy városszéli temetőben. A püspök sohasem mesélt az itt töltött évekről, de így utalt vissza erre az időre: „Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, egyik vagy a másik nemzethez való tartozásától, vallási hovatartozásától függetlenül”.

A börtönlátogatás után a Borromeo Szent Károly-templomban ünnepeltünk szentmisét. Reszler Mihály plébánostól megismerhettük a templom történetét. A mise után a városról és az ottani magyar közösségről Lovász Dénes mesélt nekünk, aki Petőfi Sándor-ösztöndíjjal került ki Máramarosszigetre, ma viszont már családjával együtt itt letelepedve jelenlétével, munkájával erősíti a helyi magyar közösséget.

Csütörtökön kora délután értünk Gyergyóditróba, mely Hargita megye északi részén fekszik, a Gyergyói-medence második legnagyobb települése Gyergyószentmiklós után. Felszentelését követően, 1924-ben Márton Áron itt töltötte első kápláni évét. Azóta a község 28 papot adott az egyháznak. Csodálatos napsütésben érkeztünk az 5000 fő befogadására alkalmas neogótikus nagytemplomhoz. A helyi káplán, Bíró Károly atya boldogan mesélte, hogy itt milyen könnyű és jó papnak lenni, mert mélyen vallásosak és buzgók a hívek. Istennek legyen hála érte! Itt, a Jézus Szíve templomban vettünk részt szentmisén, amelyet Peti atya mutatott be.

A következő állomáson, Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom mellett megtekintettük a plébánián kialakított Márton Áron-emlékszobát, ahol György Balázs segédlelkész személyes hangú visszaemlékezésével, valamint ízes, székely humorával tette felejthetetlenné a találkozást.

Estére Csíksomlyóra érkeztünk. A Jakab Antal Lelkigyakorlatos Ház szép új épületében kaptunk szállást és ott étkeztünk, ahol Ferenc pápát is megvendégelték.

Este A püspök reggelije című, nemrég bemutatott dokumentumfilmet néztük meg közösen, amelyet Zágoni Balázs rendező bocsátott készségesen a zarándokcsoport részére. Ezek után Péterfi Attilával beszélgettünk, aki készülő Zord idők csillaga című, Márton Áron életéről szóló játékfilm menedzsere. Tele élményekkel feküdtünk le.

Pénteken Csíkdánfalvára utaztunk, ahol Bara Ferenc plébános, Márton Áron egykori titkára ajándékozott meg bennünket személyes élményeivel a püspök utolsó éveiről, a türelemmel viselt betegségéről. A szent életű püspök cingulumát ereklyeként őrzi Ferenc atya, amelyet a látogatás végén mi is megérinthettünk.

Csíkszentdomokoson azt a Márton Áron Múzeumot tekintettük meg, amelynek a létrehozásához 2010-ben a Városmajori Márton Áron Alapítvány is nyújtott anyagi segítséget. Közülünk akkor többen ott voltak a megnyitón, és azóta élt bennük a vágy, hogy másokkal együtt újra eljuthassanak ide. Most új arcok, fiatal látogatók hallgatták végig a színes és székelyesen ízes múzeumi vezetést. A múzeum annak az iskolának a területén van, ahová elemibe járt a csíkszentdomokosi születésű Márton Áron. A szomszédos Szent Domonkos templomot is megnéztük, ahol gr. Majláth Gusztáv Károly püspök is váratlanul megtisztelte jelenlétével Márton Áront az újmiséjén.

Gyimesfelsőlokon egy csodálatos álom megvalósulását láttuk. Berszán Lajos atya mesélt a Szent Erzsébet Líceum születéséről, hogyan született egy vágyból, egy álomból Isten kegyelmével, sok-sok imával és munkával iskola a nehéz sorsú gyerekek felkarolására, amely immár 25 éve működik, s jelenleg óvodától az érettségiig nyújt képzést és lelki otthont a gyimesi csángó gyerekeknek. Odafelé úton az iskola javára mi is összeraktuk az adományainkat, amellyel megháláltuk az atya színes, székely humorral megtűzdelt hitvalló előadását. Csodálatos összefogás gyümölcsei ezek az épületek. Délben az új ebédlő első vendégei lehettünk.

Három napi feszített program után egy könnyebb délután várt ránk. Ki-ki szabadon választhatott: a felüdülni vágyóknak bobozás a Ski Gyimesnél, a kevésbé sportosaknak az Ezeréves határ meglátogatása. Jól esett egy kis szabadság. Csapategyesítés után visszabuszoztunk Csíksomlyóra. A kegytemplomban lehetett szentmisére menni, vagy aki akart, felmászhatott a Nyeregbe, a kápolnához. Többen másnap hajnalra halasztották a nyeregbe mászást, hogy a miséről el ne késsenek.

Finom vacsora után a fiatalok által összeállított közösségi játékokkal szórakoztattuk magunkat. Sokat nevetve, jókedvűen telt az este. Ezúttal pihenhetett kicsit Juhász András és Mihálffy Andi is, akik felépítették a programot és szervezés oroszlánrészét vállalták. Leginkább András szervező munkája volt hálátlan feladat: mindig ő hajtott bennünket helyszínről helyszínre.

Szombaton Csíkszeredán keresztül Gyulafehérvár felé vettük az irányt, de hamar meg kellett állnunk egy nem várt esemény miatt. A parkolóból kifelé jövet egy kockakő szorult a busz hátsó, dupla gumiabroncsai közé; ezzel nem lehetett továbbmenni. Félreálltunk, kiszálltunk a ködös, derengő reggelben a Márton Áronról elnevezett gimnázium előtt, ahova maga is járt annak idején. A közösség mind segíteni akart: ki szerszámért szaladt, ki tevőlegesen próbált segíteni, ki félreállt és az ima erejét hívta segítségül, hogy minél előbb legyen megoldás. Végül egy Márton Zsolt nevű szép szál erős székely ember került elő, aki ajtót nyitott szombat kora reggel a bajba kerülőknek, s először óriási kalapácsot és pajszert adott nekünk, majd a saját testi erejét és ügyességét is kéretlenül felajánlotta. Ő tudta kiütögetni az igen szűk helyre beszorult kb.10x10 cm-es bazaltkockát. A kaland jól végződött, de időben emiatt kissé megcsúsztunk, ezért Csíkszereda belvárosában már nem sétálhattuk körbe Márton Áron pár éve felavatott szobrát.

Gyulafehérvárra érkezve az idős, ám lélekben igen fiatal Jakubinyi György érsek személyesen várt ránk a Püspöki Palota előtt. Megkésve érkeztünk, mégis nagy szeretettel és lelkesen tartott nekünk közel 3 órás vezetést Erdélyország történelméből. Csodálatos volt látni és hallani később a Székesegyház részleteinek bemutatását is az érsek úr tolmácsolásában. A római katolikus Székesegyház a XIII. században épült, egy régebbi templom alapjaira. Az erdélyi fejedelmek temetkezési helyéül szolgáló templomban láttuk a Hunyadiak síremlékeit, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem kőszarkofágjait is. Megtekintettük a Márton Áron emlékszobát, amelyben az életét és temetését bemutató tablók mellett több személyes tárgya, többek között íróasztala és írógépe is található.

Ezután az érseki palota megtekintése következett. Márton Áron 1939-es püspökké szentelése után itt élt, innen látogatta az egyházmegyéjét. Székhelyét csak kényszerből hagyta el: 1949-55 között börtönben volt. (Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Bukarest). Majd itt volt 1957-67-ig háziőrizetben. 1968-tól bérmaútjai diadalmenetté váltak. Rómában kétszer fogadta VI. Pál az itt élő és dolgozó püspököt. 1974-ben megbetegedett. Négyszer kérte lemondását, de visszautasították. Betegségére való tekintettel 1980. áprilisban mentette végül fel II. János Pál pápa a gyulafehérvári egyházmegye éléről. Türelemmel viselt, fájdalmas betegség után hunyt el a Székesegyház búcsújakor, Szent Mihály napján, 1980. szeptember 29-ének reggelén. Halála pillanatában megszólalt a székesegyház harangja. Láthattuk szerény lakhelyét, ahol utolsó évtizedeit töltötte, megrendülve álltuk körbe az ágyat, ahol visszaadta lelkét Teremtőjének.

A székesegyházban zarándokcsapatunknak Peti atya szentmisét mondott, majd megkoszorúztuk Márton Áron sírját. Szászsebesen vacsoráztunk, ott volt a szállásunk.
Vasárnap Máriaradnára igyekeztünk szentmisére. Az Arad megyei Lippa városához tartozik ez a kegyhely.

A magyar Mária-kultusz egy kiemelkedő helyszíne, nemcsak a Temesvári egyházmegye, hanem az egész Dél-Alföld legfontosabb Szűzanya-kegyhelye. 1695-ben a törökök felgyújtották az eredeti templomot, egyedül a Máriát a kisded Jézussal ábrázoló, 1668-ból való papírkép kép maradt meg teljes épségben a romok alatt. Sok csodálatos imameghallgatás és gyógyulás kötődik hozzá, amelyek dokumentációit és emlékeit gondosan őrzik. A mai templom a XVIII. században épült, hatalmas barokk épület.

A mise három nyelven zajlott: magyarul, németül és románul. Érdekes élmény volt. Ott állt az oltár körül Peti atya, egy görögkatolikus román atya, és egy magyar érzelmű sváb atya. Keresni az arányokat, hogy senki anyanyelve se szoruljon háttérbe… Nem is olyan könnyű. Sok fájdalom, de a szeretet iskolája is lehet egyszerre egy ilyen helyszín. Sokan nem ismertük ezt a kegyhelyet. Bejártuk a templom fölötti Kálvária-hegyet, ahol Kövesdy Zsolti személyes hangú emlék-képeket idézett fel erről a fájdalmas, több kisebbséget érintő, elhanyagolt állapotú kegyhelyről. Az előző püspök 7 kisebbség nyelvén tudott együtt imádkozni a hívekkel! Milyen érzékeny, fájdalmas egyensúly kell ide, és kellene egész Erdély-szerte! Védeni a kisebbségek anyanyelvhez való jogát, közben tisztelni és elfogadni a másikat és azt keresni, ami összeköt.

Jó későn megebédeltünk Aradon az egyetlen magyar étteremben. Megkoszorúztuk az Aradi vértanúk emlékművét a belvárosban, majd felkerestük a kivégzések helyszínét is, ahol elénekeltük a Himnuszt. Ezután a fiatalok meglepetésként egy szép énekkel köszönték meg, hogy részt vehettek a zarándoklaton.

Hazafelé a határon hosszasan kellett várakozni. Meséltük a fiatalabbaknak, hogy bizony ez régen Erdély felé mindig ilyen volt. Kicsit láthatták, milyen egy nem 21. századi schengeni határátlépés. Végül körbeadva a mikrofont megosztottuk egymással, milyen élményekkel gazdagodtunk az öt nap alatt, s mit viszünk haza a szívünkben a zarándoklatról, Márton Áronról. A hazaút során fejeztük be a szentéletű püspök boldoggá avatásáért elmondott imakilencedet, és elmondtuk a közbenjárását kérő imát, ezúttal két személyt is megnevezve. Egyetértve kértük égi segítségét Zoltán atya megerősítéséhez és betegségében is hűséges szolgálatához, valamint egy többünk számára jól ismert 17 éves súlyosan beteg kislány gyógyulásához, akiről még útközben kapott híradásból tudtuk meg, hogy túl van az életveszélyen.

Kívánom, hogy eljussatok Ti is Márton Áron nyomába, hogy megismerjétek életét és alakját közelebbről.

Zemlényi Lívia

 
 

A program megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap
EGYH-KCP-19-0871 számú pályázati támogatása segítette.