Búcsú Csaba Esztertől


Kedves Testvérek!

Régi majorosok közül is sokan ismertétek Eplényi Kata és Anna édesanyját. Veletek is szomorú szívvel osztom meg a gyászhírt, hogy Csaba Eszter Vízkereszt napján elment közülünk. Szomorúan próbálom tudomásul venni, mert nagyon hiányzik egészen különleges, szívből jövő öröme, kedvessége, elevensége. Eszter lelkes támogatója és segítője volt a városmajori közösségi életnek évtizedeken keresztül. Sokunkkal kötött barátságot és vállalt fel a két kedves, vagány leányát a majori közösségbe lepasszoló „mezei szülő” szerepén túlmutatóan feladatot, felelősséget az ifjúsági élet szervezésében, a táborok előkészítésében, programokban, ötletekkel, süteménnyel… A Városmajori Márton Áron Alapítvány kuratóriumának tagja volt 2001-től 2007-ig, ahol mindig életet lehelt még a legszárazabb pénzügyi és adminisztratív egyeztetésekbe is. Amikor betegsége egyre súlyosbodott, sokszor gondoltam rá és megörültem a lehetőségnek, hogy üzenhetek neki, amikor tavaly novemberben Kata szólt, hogy Annával kitalálták, egy kis könyv szerkesztésével szereznek neki örömet, amelybe mindazok, akikhez közel állt Eszter, megüzenhetik neki, miért szeretik őt. Ebbe az üzenetbe akkor beleírtam mindent, amiért hálás vagyok neki és felnézek rá… Köszönöm, Eszter, hogy példát adtál nekem arra, hogyan lehet hittel, reménnyel teljes ÉLETET élni, igényes szakmai munka mellett kiváló, szerető szülőnek és aktív közösségi tagnak lenni! Az Örök világosság fényeskedjék neked!

Kövesdy Tamás



Kedves Eszter,

nagyon gyakran, amikor az Üdvözlégyet imádkozom és Máriához fordulok, eszembe jut édesanyja, Szent Anna is… és ez azóta van így, hogy a tavalyi táborban egy szép délutánon hallgattalak Téged, ahogy Szent Annáról mesélsz, és hát megmutattad azokat a gyönyörű képeket is… Tőled vettük az ihletet, hogy az idei ballagásra keressünk Szent Anna képet Sebi osztályfőnökének (értsd: Anna néninek ), mellékelten küldöm (nem Anna nénit, hanem a képet, amit találtunk), hátha újonnan bekerülhet a gyűjteményedbe.

…node, mindebből az a lényeg, hogy kevesek tudnak maradandó nyomot hagyni mások (pl. az én :) életemben, és ezzel a Szent Anna előadással te ezt megtetted… ahogy felidézlek, ahogy ott beszélsz, eszembe jut a sok más találkozás is a Majorban… - ha már például itt vagyunk a VAKE 30 éves évfordulójánál, a kuratóriumi ülések is – szóval, belőled mindig áradt a kedvesség, ami több volt egyszerű bííheppi hangulatnál… ezt már inkább hívnám egyfajta lelkiségnek, például ÉLETvidám lelkiségnek, amiben az ÉLET nagybetűvel írandó… mondhatnám, Szent Péter után szabadon, hogy neked ÉLETET adó lelkiséged van, amit kaptál Valakitől…
Tudom, hogy nem mondok Neked újat vele, de azt is tudom, hogy örülni fogsz, ha leírom, hogy fantasztikus értékes lányaid vannak! Node, ehhez mindjárt hozzá is kell tenni, hogy ennek titka is van ám… mert azért azt tudjuk jól, hogy felnőtt korukra értékessé váló (vagy inkább értékességükben teljesen kibontakozó) emberek nem lesznek csak úgy maguktól… ön-felnevelő Münchausen bárók nincsenek… szóval a lányaidnak van egy titka…
…és ez a titok Te vagy… ők azért ilyen fantasztikusak, mert Te egy krőzus vagy (ha még nem tudtad volna ;)) Abból kiindulva, hogy az az ember igazán gazdag, akinek akkor is megmarad a gazdagsága, amikor már mindent elveszít… most, amikor igazán nehéz lehet Neked sokszor, üzenem, hogy nyisd ki nyugodtan a te kis lelki kincsesládikád fedelét és nézz bele ebbe a gazdagságodba! Úgy adtál belőle, hogy több lett…
Képzeld el, hogy Sopronban is eszünkbe jutottál! Most voltunk ott pár napra, és a sopronbánfalvi pálos kolostor templom közelében laktunk… és láss csodát, amikor a pálosok által épített lépcsőn felfelé mentünk, - amely mentén szobrokat is állítottak ezek a jólelkű szerzetesek - egyszer csak egy olyan szoborba botlottunk, amiről Te jutottál eszünkbe… Persze, jól gondolod, hogy Szent Anna szobráról van szó… Nagy esélyt adok annak, hogy ezt a szobrot még nem láttad, úgyhogy szeretettel küldöm Neked (na nem a szobrot!) a képet!!

Én is sokat gondolkodom, hogyan is van mindez, tudod, az, hogy mi miben is reménykedünk… mert sokszor nehéz… és gondolom, Neked is sok nehéz pillanatod lehet… eszembe jut, amikor Mária ölébe vette Jézusunk keresztről levett holttestét… lehet, hogy akkor az is eszébe jutott, amikor először átölelte azután, hogy megszülte… és akkor igazán nehéz lehetett elhinnie, hogy van tovább… és nem csak tovább, de jobb is… Én mára éppen bejelentkeztem a majori rózsafüzér imádságba, úgyhogy ezzel a gondolattal fogom mondani, és kérem Máriát, hogy erősítse meg a reményedet! Azzal a lelkiséggel, amit azért Ő is kapott - Fia mellett - még valakitől… korábbról… attól, aki szülte, dajkálta és felnevelte…

Sok-sok puszit küldök és ölellek:
Tamás
 

Csatolmányok: